A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pályázatot hirdetett a képen látható, noszvaji De La Motte-kastély vagyonkezelői jogának 50 év határozott időre történő átadására vonatkozóan.
Noszvaj község festői környezetben, Egertől 10 km-re található a Bükki Nemzeti Park déli határán. A kastélyt 9 hektáros angolpark övezi, ahol ma is élnek különleges fák és díszcserjék. A kastélyt 1774-1778 között a Szepessy család építtette. Többszöri tulajdonosváltást követően 1945 után államosították, ezután hosszú évekig üresen állt. Később az épületet üdülőként, majd továbbképző központként használták. Ebben az időszakban üvegfolyosóval csatlakoztatva szállodát építettek hozzá. Az ingatlan elsősorban kulturális, turisztikai, szállodai célra, illetve konferencia rendezvények lebonyolítására alkalmas.
Az Észak-magyarországi régió természeti és kulturális adottságai révén óriási lehetőségeket rejt magában
- A kastély vagyonkezelői jogára pályázhat természetes és jogi személy, gazdálkodó és más szervezet, illetve konzorcium is.
- A vagyonkezelésbe adás feltételei között szerepel többek között a minimálisan ajánlható vagyonkezelési díj, amely mindössze 2.000.000 Ft/év, egy beruházási ütemterv, megvalósíthatósági illetve üzleti terv.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2011. december 30. 10.30 óra
A pályázattal kapcsolatban bővebb információt az alábbi linken talál:
http://ad.adverticum.net/b/cl,1,58661,1870922,1870923/click.prm
Összes oldalmegjelenítés
2011. december 12., hétfő
2011. december 1., csütörtök
Mandulás-csokis piskóta
Mandulás-csokis piskóta * 6 tojás * 6 ek cukor * 20 dkg őrölt mandula * 1 narancs reszelt héja A krémhez: * 1/2 l habtejszín * 10 dkg cukor * 10 dkg étcsokoládé * 1 ek kakaópor * 1 tk rumaroma vagy 1/2 dl rum A díszítéshez: * 5 dkg mandulaforgács 1. A krém hozzávalóit előző nap fölforraljuk, és egy napra hűtőbe tesszük. 2. A tojásokat szétválasztjuk. 3. A tojások fehérjét habbá verjük, félidőben kanalanként hozzáadjuk a cukrot és kemény habbá verjük. 4. Egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, ezzel is tovább habosítjuk. 5. A mandulát és a narancshéjat óvatosan a habba forgatjuk. 6. Lisztezett tepsiben, 170 fokon kb. 10 perc alatt, tűpróbáig megsütjük. 7. Az előző nap felfőzött krémet alaposan kikeverjük. (A tejszínhabnál sűrűbb, de a vajkrémnél könnyebb krémet kapunk.) 8. A kihűlt tészta tetejére kenjük a krémet. 9. Tetejét pirított mandulaforgáccsal megszórjuk, tetszés szerint szeleteljük |
2011. november 30., szerda
2011. november 21., hétfő
2011. november 11., péntek
Libavacsora. 2011. évi Márton napi libavacsorák, borvacsorák országszerte
Időpont, nyitva tartás
2011. november 1. /kedd/ - 2011. november 30. /szerda/ | |||
| |||
2011. november 2. /szerda/ - 2011. november 13. /vasárnap/ | |||
| |||
2011. november 2. /szerda/ - 2011. november 30. /szerda/ | |||
| |||
2011. november 4. /péntek/ - 2011. november 13. /vasárnap/ | |||
| |||
2011. november 7. /hétfő/ - 2011. november 20. /vasárnap/ | |||
| |||
2011. november 9. /szerda/ - 2011. november 20. /vasárnap/ | |||
| |||
2011. november 11. /péntek/ | |||
| |||
2011. november 11. /péntek/ - 2011. november 12. /szombat/ | |||
| |||
2011. november 11. /péntek/ | |||
| |||
2011. november 11. /péntek/ - 2011. november 12. /szombat/ | |||
| |||
2011. november 11. /péntek/ - 2011. november 13. /vasárnap/ | |||
| |||
2011. november 11. /péntek/ - 2011. november 13. /vasárnap/ | |||
| |||
2011. november 11. /péntek/ | |||
| |||
2011. november 11. /péntek/ - 2011. november 13. /vasárnap/ | |||
| |||
2011. november 11. /péntek/ | |||
| |||
2011. november 11. /péntek/ | 17:00 | ||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | |||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | |||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | |||
| |||
2011. november 12. /szombat/ - 2011. november 13. /vasárnap/ | |||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | |||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | |||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | |||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | |||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | 18:00 | ||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | 19:00 | ||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | 19:00 | ||
| |||
2011. november 12. /szombat/ | 19:00 | ||
| |||
2011. november 10., csütörtök
2011. november 9., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)